aszalt szilva1Folytatjuk aszalásról szóló cikksorozatunkat. Ezúttal az aszalványok eltartásának módjáról, valamint az „aszalványok királyának”, az aszalt szilvának a készítéséről lesz szó.

 

 

Tárolás:

A gyümölcs aszalványokat száraz, szellős, sötét helyen tároljuk. Célszerű papír- vagy vászonzacskóba kötve és azt fölaggatva, vagy pedig dobozban, ládában tartani őket. Ha üvegben tároljuk, az üveg száját tüllel fedjük le.
Védjük az aszalványokat a portól és a molyoktól. Érdemes időközönként átnézni, forgatni őket. Felhasználásuk egyébként nem nagyon különbözik a nyers gyümölcsökétől. Szerintem önmagukban fogyasztva (nassolni) a legfinomabbak, de süteményekben, müzlibe keverve is kiválóak, illetve lehet belőlük kompótot, lekvárt is készíteni.
A zöldségeket a gyümölcsökhöz hasonló módon „tartósítsuk”. Ami miatt különösen előnyös szárítani őket, az az, hogy tetszőlegesen hosszú ideig eltarthatóak, és jóval kisebb helyen is elférnek nyers állapotukhoz képest, vagyis nagyobb mennyiséget raktározhatunk belőlük. Tárolásuk a gyümölcs aszalványokhoz hasonló módon történik, nagy mennyiségben zsákokban, kosarakban, dobozokban is tarthatjuk őket. Felhasználásuk szintén megegyezik a nyers változattal.

szilvafa2

 

Aszalt szilva

A szilva az egyik legnagyobb mennyiségben aszalt gyümölcs hazánkban. A szezon derekán járva mindenképpen érdemes néhány szót ejteni erről az ízletes csemegéről.

A szilva aszalvány az egyik legegészségesebb nassolnivaló, valóságos „gyógyászati csodaszer”, úgynevezett funkcionális élelem. (Utóbbi azt jelenti, hogy olyan élelmiszer, amely nemcsak táplál, de bizonyos betegségek ellenszereként is fogyasztható.) Az általam is nagyra becsült Szabó Gyuri bácsi (a bükki füvesember) szokta felhívni a figyelmet előadásaiban arra, hogy minél több aszalt szilvát fogyasszunk. De miért is? Milyen jótékony hatásokkal számolhatunk? Rendkívül magas az antioxidáns tartalma, is sokféle ásványi anyagot (pl. vasat, kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort és szelént) és vitamint (A-, B- és C-vitamint), rostot is tartalmaz. Mindezeknek köszönhetően kiváló immunerősítő. Védi és óvja a sejteket, vagyis kiváló ellenszere a daganatos megbetegedéseknek. (Érdekességképpen: a székelyek szilvalekvárral gyógyították a rákot, de hasonló hatással bír lényegében az aszalvány is.) Amellett, hogy erősíti az idegrendszert, jótékony hatással van a memória működésére, baktériumellenes hatása miatt például fogszuvasodás és fogínygyulladás ellen is hatásos. Kísérletek bizonyítják, hogy visszafordítja a menopauza miatt kialakult csontritkulást, enyhe hashajtó hatását pedig valószínűleg mindenki ismeri. Amellett, hogy rendben tartja az emésztést, enyhe vizelethajó hatással is bír. Elősegíti a vér sav-bázis egyensúlyának megtartását, a szívritmus normalizálását, a szív- és érrendszeri betegségek hatásos ellenszere.
Hölgyek figyelem! A fogyókúrás menü kitűnő és ízletes kiegészítője lehet, hiszen megköti a fölösleges zsírt. Regenerál, nyugtató, frissítő hatású, széppé varázsolja a bőrt.

aszalt szilva2

 

A szilva aszalása:
A leggazdaságosabb módon aszalható gyümölcs a szilva. Szinte kivétel nélkül durva aszalvány készül belőle. A nyári fajták, a ringlók kevésbé, a magvaváló fajták (besztercei fajták) pedig a legalkalmasabbak aszalásra.  Minél érettebb állapotban, lehetőleg túléretten érdemes elkezdeni szárítani a gyümölcsöket. Ez azt jelenti, hogy rajta kell hagyni a fán, amíg a száras vége felől meg nem ráncosodik. (Az érett szilvából készült aszalvány jobb minőségű és gyorsabban is aszalódik, mint a kevésbé érett gyümölcsből készült.)
Milyen hosszan aszaljunk? A szilvát sohasem szabad csontkeményre szárítani. Úgy tudjuk ellenőrizni, hogy kész van-e már az aszalvány, hogy néhány szemet a tenyerünkbe veszünk, és erősen összeszorítjuk. Ha a szilva héja többé már nem reped fel, leve pedig nem csurog ki, dacára annak, hogy még elég puha, alakját változtatja, és a mag is mozog benne (tehát húsos), akkor vagyunk kész vele. Ezután rögtön ki kell venni az aszalóból, mert ha bent hagyjuk, nemcsak megkeményedik, de kihűlés során még penészhez hasonló szürkés bevonatot is kap. A korábban írtakhoz hasonlóan kell eljárni miután kivettük a gyümölcsöt az aszalóból, vagyis néhány órát a levegőn kell hagyni, hogy némileg megszívja magát vízzel.
A kihozatal ideális esetben 30-33%, vagyis 1 kg nyers szilvából kb. 30 dkg aszalványt nyerhetünk.

Összefoglalva, az aszalás tevékenysége megint túlmutat azon, hogy egyszerű tartósítási eljárásként definiáljuk. Az aszalvány ízletes és egészséges, lehetőséget teremt barkácsolási (kreatív) hajlamaink kiélésére. A Nap energiájának kiaknázása révén környezetbarát módon hasznosíthatunk egy ingyen rendelkezésre álló megújuló energiaforrást. Végül közösségépítő szerepe mellett pénzszerzési lehetőséget is teremt a vidéken élők számára.

– Hári Beáta –

A gyümölcsök és zöldségek termelési fogásai mellett a tartósítás- és tárolás többféle módjáról olvashat a Beszélgetések az önellátásról című könyvünkben.
További információért katt ide

Felhasznált irodalom:

– Beszélgetések az önellátásról
– http://hu.wikipedia.org/wiki/Aszal%C3%A1s
– http://hu.wikibooks.org/wiki/Szak%C3%A1csk%C3%B6nyv/Tart%C3%B3s%C3%ADt%C3%A1s/Aszal%C3%A1s
– http://aszalas.wordpress.com/
– http://www.ablak_a_vilagra.abbcenter.com/?id=67080&cim=1
– http://www.youtube.com/watch?v=bMk-NHzIaFI
– http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-377.html
– http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-378.html.
– http://videkielet.hu/blog/videki-haz-es-kert/aszalasi-laz
– http://www.youtube.com/watch?v=gA-LJ8-EtiQ
– http://www.ecolinst.hu/letoltok/kiadvanyok/aszalas.pdf
– http://www.essrg.hu/sites/default/files/Napenergias_aszalo.pdf
– http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu/files/pdf/hazi_keszitesu_napenergias_aszalo_sorosdobozokbol_03_29.pdf
– http://www.atillasolymai.hu/component/content/article/10-egyeb/282-aszalt-szilva

Szeretne többet tudni az önellátás gyakorlatáról?

Keresse könyvsorozatunkat!

Önellátás

3 thoughts to “Készítsünk aszalványokat házilag! 4. rész: Szilva

  • Nagy Ilona

    Tisztelt Öko-Völgy Alapítvány!

    Milyen jó, hogy az ember feltalálta az aszalást. Én még nem tudok aszalni.
    Viszont megosztok egy módszert, eltevésre.
    A tepsibe öntök ecetet, és körbeforgatom, hogy az ecet, vonja be az edényt. Beleteszem a kimagozott szilvát, majd sütöm csak addig, amíg kijön a leve. Hogy energiát spóroljak, a levet leöntöm és meg lehet inni. Utána már nem kell sokáig melegíteni, sütni. Forró üvegekbe lehet rakni, száraz dunsztba és a spájzba. Eláll cukor nélkül. Minden formában fel lehet használni. Leves, gombóc, sütemény, készítésre, de magában is kitűnő.
    Ilonka

    Válasz
  • Bözsike

    Én már harmadszor készítettem / aszaltam szilvát kis mennyiségben a sütőben. Most 2 kg szilvát, nem nagy etesztés, pont 1 sütőlemeznyit. 2 napon ketesztűl ki-be huzigáltam a sütőből, fejjebb, lejjebb vettem a hőfokot. Amikor kicsit megsült, kimagoztam, aztán tovább szárítottam. Nagyon finom lett, veszek még pár kilót, hogy a saját készítésű ízeket eélvezhessem.

    Válasz
  • Gábor

    A molyok gyakran a jól lezárt befőttes üvegbe is megtalálják a bejáratot. Molyok és penész ellen is jó módszer, ha a befőttes üveg aljába /az aszalt szilva alá/ 2-3 cent szilvapálinkát öntök. Az alsó néhány szem szilvát nem ehetik meg a gyerekek, de a többibe nem hatol be értékelhető mennyiségű szesz. Az üvegben lévő szeszgőz a molyokat távol tartja és a penész sem képes megélni benne.

    Válasz

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük