Már-már hagyományos téli interjúnk Bálamódaka dásszal (Antal Balázzsal), a kertészet vezetőjével. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan készülnek a Krisna-völgyi kertészetben a közelgő tavaszra.
Kun András: Egy hete még 20 cm hó volt itt Somogyban, és kopogós fagy, most pedig mintha megérkezett volna a tavasz. Napok óta 10 fok körül alakul napközben a hőmérséklet, tavaszias eső és napsütés váltja egymást. Akiben akár cseppnyi is csörgedez a kertész véréből, ilyenkor elkezd tervezgetni, előveszi a vetőmagokat, esetleg már elkezdi a veteményezést.
Mit tesz ilyenkor a bölcs kertész? Hiszen korántsem biztos, hogy vége van már a télnek.
Bálamódaka dász: Azt nem ígérhetem, hogy én adom meg a legbölcsebb választ 🙂 De az biztos, hogy nem szabad elsietnünk, nekirontanunk a kertnek. Az egyik ok természetesen, hogy még visszajöhetnek a kemény fagyok és a csírázó veteménynek egy fagyáskár elég, hogy tönkremenjen. Másrészt ezt a tavasz előtti időszakot érdemes felhasználni a tervezésre. Kisétálni a kertbe, megtervezni a veteményes elrendezését. Mi ilyenkor szoktuk átrendezni a vetőmag-készleteinket, és ilyentájt veszem elő az előző évek jegyzeteit, és összegzem a tanulságokat.
Mindenkinek azt ajánlom, hogy ezt az ihletett időszakot (amikor már közel a tavasz, és erős az inspirációnk a kertészkedésre), használja fel a körültekintő tervezésre.
Néhány hete készült kép: a Krisna-völgyi fóliasátor spenóttal, rukkolával. A sátor tetejét vastag hótakaró borította (fotó: krisnakert.wordpress.com)
[K.A.] Alá tudom támasztani, hogy a tervezést nem érdemes megspórolni! A siker sokszor éppen azért marad el, mert nem volt körültekintő a tervezés. A tervezéssel kapcsolatban a korábbi években több cikket is feltettem a honlapra, ezek közül néhányat most is ajánlok olvasóink figyelmébe.
Katt ide: A veteményes tervezése
ide: Növénytársítások és vetésváltások
és ide: Tavaly márciusi biokert-interjúnk
A tervezés mellett milyen szezonális munkák vannak most a kertészetben?
[Bm.d.] Ha ősszel gondosan előkészítettük az ágyásokat, akkor már lehet vetni a salátát és a sárgarépát (korai, illetve rövid tenyészidejű fajtákat válasszunk). A hónapos retek is nagyon korai vetésű, de szabadföldön én még várnék vele egy hetet.
Február vége felé el lehet kezdeni a palántanevelést is. A korai káposzta, brokkoli, karfiol már vethető, így egészen korán tudjuk majd kiültetni. Ugyancsak korán kezdjük a karalábé és a gumós édeskömény palántanevelését. Krisna-völgyben a palántanevelést fűtött termesztőberendezésben végezzük (nálunk egy süllyesztett ház szolgál erre a célra), de házikerti léptékben egy jó fekvésű ablak (legjobb a keleti tájolású) is megfelelő.
[K.A.] Az otthoni fóliában a múlt hétvégén már elvetettem a hónapos retket. A fólia nagyon praktikus, nálunk egész télen adta a salátát. A spenót vetésével elkéstem, csak november vége felé vetettem, így télen nem volt még spenót-szüret, de most lassan az is szedhető lesz.
[Bm.d.] Persze, fólia alá már nyugodtan vethetjük az első terményeket. Krisna-völgyben októberben és novemberben is vetettünk salátát illetve spenótot. Az októberi vetésűeket már felszedtük, a másodvetésű terményeket még most takarítjuk be. A szabadföldi vetésekre visszatérve, március elején lehet majd vetni a spenótot és a cukorborsót.
A fólia alatt télen is szépen nő a spenót … és persze a tyúkhúr is. Érdemes tudni, hogy utóbbi is vitamindús saláta alapanyag (fotó: krisnakert.wordpress.com)
[K.A.] Hagyományosan korai vetésű a petrezselyem is. Ti mikor vetitek?
[Bm.d.] Mi ezt is palántázzuk, tapasztalatunk szerint így gyorsabban növekszik, és több termést is ad. Hamarosan a petrezselyem magvakat is elvetjük a mélyágyban, és március vége táján ültetjük majd ki.
[K.A.] Köszönöm a beszélgetést! Búcsúzóul milyen tájékozódási lehetőséget ajánlasz még a honlapunk olvasóinak?
[Bm.d.] Én köszönöm a lehetőséget! Az interneten rengeteg értékes és fontos információ érhető el. Remélem nem veszed szerénytelenségnek, hogy most a mi blogunkat ajánlom az olvasók figyelmébe. Gyakran teszek ide fel friss híreket, sok képet, és megosztom a legújabb tapasztalatainkat. A Krisna-völgyi kertészet gyakran frissülő blogja ide kattintva érhető el: krisnakert
Krisna-völgyben a biokertészet 20 év során összegyűlt tapasztalatairól számos további információ található a „Beszélgetések az önellátásról” című könyvünkben. A könyv ismertetése ide kattintva olvasható
7 thoughts to “Télutón a Krisna-völgyi kertészetben”
CSODÁLATOS ÉS SZAKSZERÜ.
Antal Balázstól kérdezem. Milyen fajta petrezselymet vetnek? Szeretném kipróbálni az ültetést ugyanis nálunk Zircen kötött a talaj és sokszor egyenetlenül kel. Köszönettel linia
a cikkben szereplő petrezselyem direkt zöldnek való. ezt szoktam palántázni. a gyökérnek szánt fajta az ún. felhosszú. ezt egyből szabadföldbe vetem, március vége felé.
Köszönöm a választ linia
Tisztelt Antal Balázs! Azt szeretném kérdezni hogy palántát lehet-e venni önöknél! Válaszát nagyon várom, Üdvözlettel: Gerencsér József
Ui.: Paradicsom, stb
Kedves József!
idén sajnos nem sikerült többlet palántát nevelni, így sajnos nem lesz eladásra.
megértését köszönöm.
üdv Antal Balázs
Pingback: Kert az asztalon – A téli tervezésről és kerti munkákról | Öko-völgy Alapítvány