Barsi Attila (Rádhakantha dász), Krisna-völgy mezőgazdasági igazgatója a II. Fenntarthatósági konferencián (Siófok-Somogyvámos, 2009-10-15) elhangzott előadásának összefoglalója. Letölthető teljes hang- és előadás-anyag
Egy faluközösség ökológiai lábnyomának jelentős meghatározója, hogy miképpen műveli földterületét, milyen tájgazdálkodási-, mezőgazdasági gyakorlatot folytat. Néhány példával szeretném megvilágítani az összefüggést. Minél közelebbről kell a felhasználási helyre szállítani az árut, annál kisebb a fosszilis üzemanyagok és a közlekedés egyéb vonzatai által a környezetre rótt teher. A bio módszer nem terheli a földet és a felszíni vizeket az élővilágra ártalmas vegyszerekkel, nem zsarolja ki a talajt. Minél inkább támaszkodik egy gazdaság a helyi forrásokra, és minél inkább rá van utalva saját részegységeinek a termékeire, annál kevésbé engedheti meg magának például szemét keletkezését, illetve annál inkább oda figyel arra, hogy óvja a talaj termőképességét, ivó- és öntözővíz bázisának tisztaságát.
A Krisna-völgyi mezőgazdaság alapelvei éppen ezért az ökologikusság, a bio termesztés és a rendszer-szemlélet.
Az élelmiszertermelés az önállóság szempontjából is kulcsfontosságú. Krisna-völgyben a legtöbb alapvető élelemnövényt már ma is olyan mennyiségben tudjuk termeszteni, ami biztonságosan fedezi a közösség szükségletét. Noha még nem zártuk ki teljes mértékben a traktorok használatát, a termesztésben és a feldolgozásban évről évre egyre jelentősebb szerepet kapnak az ökrök. Segítenek nekünk például a talaj-előkészítő munkálatokban, a vetésben, kaszálásban, aratásban, szállításban. Idén állítottunk üzembe egy úgynevezett járgányt, amit szintén ökörerővel fogunk üzemeltetni. Segítségével hamarosan a terményfeldolgozás tekintetében is nagyot lépünk az önellátás irányába.
Krisna-völgyben mezővédő fasorokkal körülvett kisméretű parcellákon folyik a szántóföldi termelés és a legelőgazdálkodás.
Az extenzív művelés, a mozaikosan kialakított tájszerkezet segít abban, hogy az önellátáshoz szükséges termésátlagokat tudjunk elérni, – a változó klimatikus körülmények között is. Eközben külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a természetes élővilág számára is biztosítsuk a szükséges élőhelyeket. A mezőgazdálkodásban – csakúgy, mint az élet egyéb területein – ésszerűen igyekszünk kombinálni a hagyományos módszereket és a környezetvédelmi szempontból elfogadható modern technológiai vívmányokat.
A fenntarthatóság fontos feltétele, hogy a mezőgazdaság különböző szegmensei ne elszigetelten működjenek. Például a tehenészetünkben keletkező trágyát és szalmástrágyát átveszi a kertészet, a tejet pedig a közösségi konyha. A konyhán keletkező szerves hulladék komposzt formájában kerül vissza a kertészetbe, a földekre.
Utoljára, de egyáltalán nem utolsó sorban, a közösség mezőgazdálkodásának ökológiai lábnyomát illetően rendkívül fontos, hogy milyen típusú élelmiszereket fogyasztunk. A húsmentes táplálkozás környezetkímélő hatása ma már a tudomány által is széles körben elfogadott. A kutatási eredmények szerint másfél hektár szántóföld terményein csupán egyetlen húsfogyasztó tápanyagszükséglete termelhető meg, miközben az ugyanott termelt növényekből hat laktovegetáriánus élne meg. A hústermelést, illetve az ezzel együtt járó szennyezést egyébként a globális éghajlatváltozás egyik fő okának tartják.
Környezetvédő körökben közismert, hogy a lokális alapokon nyugvó, helyi felhasználást szolgáló, bio módszereket alkalmazó, és szegmenseiben együttműködő, kisparcellás mezőgazdaság és mozaikos tájszerkezet jelentősen csökkenti a Földet terhelő ökológiai lábnyomot. Ez a Krisna-völgyi ökológiai lábnyom kutatás kapcsán is bizonyítást nyert. Nálunk a mindennapi gyakorlat természetes részeként érvényesülnek a fenntartható mezőgazdálkodás alapelvei. Tapasztalatainkat minden érdeklődővel szívesen megosztjuk!
Az előadás vetített anyaga itt látható (pdf)
Letölthető hanganyag itt (mp3)
