Vida Gábor ökológus, akadémikus előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia első napján elhangzott előadás letölthető teljes hang- és vetített anyaga
Arra a kérdésre, hogy mi történt a világban az utóbbi hónapokban a tömör válasz: általánosságban „business as usual” (BAU), azaz minden úgy ment tovább mint eddig. A világot megrázó válság ellenére a gazdasági élet irányítói nem ismerik fel a „megtelt Föld” új helyzetet, s továbbra is a gazdasági növekedés visszatérését erőltetik. A jelenlegi globális rendszer a növekedést létszükségletének tekinti, ami viszont egy véges Földön tartósan lehetetlen. A megtelt Föld állapotot jelzi az erőforrások fogyása és a környezet romlása.
Az erőforrások terén különösen aggasztó a fosszilis energiaforrások, közöttük elsősorban a kőolaj kitermelésének stagnálása. Ezzel függ össze magas ára is, ami a válságban lecsökkent kereslet ellenére 70-80 dollár/hordó értéken áll a korábbi 10-20 dollárral szemben. A fogyó készletek egyre nehezebben termelhetők ki, ennek volt következménye idén a Mexikói-öböl olajszennyezési katasztrófája, melynek során 5 millió hordónyi olaj folyt el.
A globális légköri környezetterhelés (főleg szén-dioxid) veszedelmes klímaváltozást indított be. Ezt mutatta be a „Koppenhágai Diagnózis” c. dokumentum, s ezt kellett volna kezelnie a 2009 decemberében mintegy 200 ország magas szintű részvételével megtartott „Klíma Csúcs”-nak. Ehhez az egyes országoknak jelentős CO2 kibocsátás csökkentést kellett volna vállalni a közös ügy érdekében. Egy versengésre berendezkedett világban ez nem sikerülhetett. 2010 nyara – bármennyire is hihetetlen itt számunkra, – az eddig mért legmelegebb nyár (június, július, augusztus) volt.
Környezetünk élhető állapotát eddig az ökológiai rendszerek működése (ecosystem services) biztosította. A 2005-ben közzétett „Millennium Ecosystem Assessment” szerint e rendszerek kétharmadával bajok vannak. 2009 őszén a Nature c. vezető tudományos hetilapban megjelent cikk szerint három megvizsgált területen (biodiverzitás vesztés, klímaváltozás, nitrogén ciklus) az emberiség már túllépte a biztonságos működés határát. Ugyanezt fokozottan jelzi az a tény, hogy 2010-ben az u.n. „túllövési nap”, amikor a számítások szerint a bioszféra ez évi termelési-befogadási kapacitását túllépjük, augusztus 21. lett. 2009-ben ez a nap még szeptember 25. volt.
Az emberiség fenntarthatatlan módon a természeti tőkét éli föl, és a jövő generációira hagyja a szennyezés eltüntetését.
2010-es évet az ENSz a Biodiverzitás Nemzetközi Évének nyilvánította. A biodiverzitás globális csökkenése az egész földi bioszféra romló állapotát jelzi. Egyre több elemzés mutatja, hogy a gazdasági növekedéssel arányosan csökken a biodiverzitás. Az ebből adódó következtetések levonására ez év novemberében Brüsszelben rendez az EU tanácskozást. Súlyosbítja a problémát, hogy az eddigi hatalmas gazdasági növekedéssel nem sikerült a nyomort jelentősen csökkenteni, sőt 2009-ben az éhezők száma az eddigi legmagasabb értéket érte el (több mint egymilliárd emberrel).
A BAU tehát nem megoldás. Globális paradigmaváltás nélkül a katasztrófa elkerülhetetlen. Egy új típusú világgazdaság elméleti kidolgozása már megkezdődött.
Az előadás vetített anyaga letölthető innen (.pdf, 2,2 Mbyte )
Letölthető teljes hanganyag itt (1. rész, mp3) és itt (2. rész, mp3)