A tavalyi sikeren felbuzdulva az idei év szeptemberében újra megrendeztük a Fenntarthatóság Pillérei című szemináriumot. A kurzus résztvevői több országból érkeztek csakúgy, mint az egy évvel ezelőtt megtartott Felnőtt tanulói műhelyre, amelyet a Tempus Közalapítvány, azaz az Európai Bizottság magyarországi képviselője támogatott. A mostani kurzust hivatalosan is meghirdettük az Európai Bizottság ilyen célból létrehozott adatbázisában és ebből kifolyólag olyan személyek jöttek el, akik támogatást nyertek a Grundtvig pályázati formán belül a „Látogatások és cserék” pályázati kategóriában.