cbKoppenhágán a világ szeme…

December második hetében kezdődik a Klímacsúcs. 2012-ben ugyanis lejárnak a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt megállapodások, ideje hát a folytatásról tárgyalni.

Yvo de Boer, az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezményének (UNFCCC) elnöke szerint azonban nem biztos, hogy a koppenhágai konferencián minden részletre kiterjedő, új globális klímaegyezmény születhet (Erről korábban írtunk: https://okovolgy.hu/koppenhagan-a-vilag-szeme/).
A tekintélyes vezető egyáltalán nincs egyedül finoman megfogalmazott pesszimista véleményével. Az idei dániai találkozót ugyanis számos előkészítő tárgyalás előzte meg az elmúlt években (pl. Balin, Poznań-ban), és ezek eredménytelensége jó okot ad a borúlátásra.

Egy civil kezdeményezés azonban nem várja meg a Klímacsúcs végét, hanem a helyszínen, azzal egy időben próbálja pozitívan inspirálni a döntéseket.
A „Climate Bottom Meeteng, Windows of hope”, vagyis a „Klímacsúcs Találkozó – a remény ablakai” című rendezvény (http://climatebottom.dk/en) hangsúlyozottan nem a Klímacsúcs ellen szól, hanem annak támogatására hivatott egyfajta személyes jelenléttel, szakmailag színvonalas, komoly súlyt képviselő nyomásgyakorlással.
Összesen ötvenezer (!) embert várnak a világ minden részéről a 14 napos civil konferenciára, a Csúcstalálkozóval egy időben (2009. dec. 5-18.), azzal azonos városban, Koppenhágában.
Az előadásokat neves előadók tartják, mint például Bill McKibben, a 350.org alapítója, vagy Jonathan Dawson, a híres ökofalu, Findhorn képviseletében. Az előadók között szerepel Hosszú Zoltán, az Öko-völgy Alapítvány elnöke is, aki 5 alkalommal tart előadást (december 5., 6., 10., 12., 14.), mindig más-más témakörben. Beszél majd arról, hogy a környezeti (és társadalmi) válságra milyen válaszokat tudnak adni az önfenntartó faluközösségek. Krisna-völgy példájával támasztja alá azt az inspiráló üzenetet, hogy az ökológiailag hosszútávon fenntartható életmód reális célkitűzés, megvalósítható modell. Szintén a somogyvámosi ökofalu mintáján mutat be olyan alternatívákat, amikkel az ökológiai lábnyom a fenntarthatósági értékhatár alá csökkenthető.

A konferencia résztvevői látványos megmozdulással is fel fogják hívni magukra a Klímacsúcs politikusainak figyelmét: minden nap jelképesen eltemetnek valamit. A 14 nap során elbúcsúztatják például a gazdasági növekedést, az iparosított mezőgazdaságot, az elmagányosodást, az egoizmust, a globális szabadkereskedelmet, és az amerikai álmot.

Részvételünkkel talán mi, az Öko-völgy Program képviselői is hozzátehetünk egy cseppet a civil összefogás sikeréhez, és ahhoz, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét: a klímaváltozás mérséklése nem csupán politikai kérdés, hanem minden nemzetet érintő közös érdek, globális küldetés.

Ön mit üzenne a Koppenhágai Klímakonferencia döntéshozóinak?

Kérjük, írja meg a cikk alatti hozzászólás rovatban véleményét, virtuális üzenetét!

Rév Szilvia
Öko-völgy Alapítvány

3 thoughts to “Az Öko-völgy Alapítvány Koppenhágában

  • Matyi

    Szerintem azt kellene megérteni a Klímacsúcs nagykutyáinak, hogy ha nincs bátorságuk radikális és azonnali intézkedésekre (mert félnek, hogy elvesztik a választóik szavazatait), akkor egyszerűen nem lesz mi felett uralkodniuk. Olyan vész tör az emberiségre, hogy (nyugati, lineáris történelemszemlélettel szólva) visszacsúszunk a kőkorszakba, de nem ám évszázadok vagy évtizedek alatt, hanem évek alatt!

    Ne hivatástudatból, hanem sima önzésből tegyék meg:

    1. Tiltsák be a húsevést és a halászatot, AZONNAL!
    2. Szabjanak határt (árufajtánként és földrajzi területenként változó mértékben) az árufuvarozásnak. Az északi féltekén nem kell karácsonykor feltétlenül cseresznyét enni. Ott az alma.
    3. Állítsák vissza a vízi és a vasúti szállítás primátusát, korlátozzák be a közúti szállítást.
    4. Korlátozzák a személyautó közlekedést.
    5. Az adózás módosításával fizettessék meg a meg nem újítható energiaforrások, a környezetszennyező fogyasztás teljes társadalmi költségét, és támogassák ebből a fenntartható folyamatokat.

    Most egyelőre ennyit, ha még eszembe jut valami, jelentkezem.

    Válasz
  • Bognár Béla

    Egy kis kiemelés:
    „A Worldwatch Institute, az USA környezetvédelmi agytröszt nemrég a következő kérdést tette fel folyóirata, a World Watch Magazine 2009 november/decemberi számának borítóján: „Megöli-e az állattartás kibocsátása a bolygót?” Dr. Robert Goodland, a Világbank Csoport nyugdíjas vezető környezetvédelmi tanácsadója, és Jeff Anhang, a Csoport Nemzetközi Pénzügyi Vállalat osztályának kutató hivatalnoka és környezetvédelmi szakértője válasza egyértelmű „igen” volt, amint arra a következtetésre jutottak, hogy az állattartás termelési ciklusa és ellátási lánca az ember-okozta, globális üvegházgáz kibocsátások legalább 51%-át állítja elő.”

    „A Holland Környezetvizsgáló Hivatal tanulmánya alapján három forgatókönyvet vett figyelembe, hogy meghatározza 2050-ig a globális felmelegedés mérséklésének költség megtakarításait. A Hivatal kutatói arra következtettek, hogy ha a Föld népessége elfogad egy növényi alapú étrendet, a klímaváltozás megfékezésének költsége 80%-kal csökkenne.”

    „Ha a következő 20 évben hatást akarsz gyakorolni a klímára, azt a rövid életidejű gázokkal kell megtenned, amelyek közül a legfontosabb a metán. Tehát a következő 20 év kibocsátásából, a teljes melegedésnek csak kb. 40%-át fogja adni az idei CO2 kibocsátás. A másik 60%, vagy több, az a rövidebb életidejű gázokból fog származni, melyek közül legfontosabb a metán. A Science magazin 2009. októberi számában közölt kutatás szerint a metánnak még a korábban gondoltnál is nagyobb a globális melegítő képessége.”
    Bognár Béla

    Válasz
  • Balogh Judit Anikó

    Kedves Koppenhágába utazó Környezetvédő Barátaink!

    Kérünk Benneteket, hogy hozzatok választ arra a kérdésünkre,hogy a világszerte egyre gyakoribb IDŐJÁRÁS BEFOLYÁSOLÓ TECHNIKÁK alkalmazásának globális és helyi hatásáról van-e/ lesz-e ENSZ vagy más vizsgálat, illetve szabályozás? Utalok itt pl. a kínai Időjárás Befolyásoló Hivatal működésének figyelemmel kísérésére és pl. a legújabb ún. eső-bomba jelenség összefüggéseire… (Ha van! Már pedig miért ne lenne!?)
    SIKERES KONFERENCIÁT KÍVÁNUNK!
    Üdvözlettel: Balogh Judit Anikó elnök/ Fauna Alapítvány

    Válasz

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük