Charles Darwin 1836 júliusában néhány hetet töltött Szent Ilona szigetén. Terepi kutatásai során kimutatta, hogy a kopár szigetet néhány száz évvel korábban jórészt erdő borította. Kiderült, hogy a pusztulás oka a mértéktelen erdőirtás és állattartás.
Az emberi tevékenység következtében Szent Ilona szigetének számos őshonos faja kihalt, és ökológiai rendszere is visszavonhatatlanul károsodott.
Útinaplójában így mutatta be felismerését: „A sziget magasabb részein tekintélyes számban fordul elő a talajba beágyazva csigahéj, melyet régebben tengeri fajnak véltek. Kiderült, hogy a Cochlogena-ról van szó, egy sajátságos alakú szárazföldi csigáról; vele együtt találtam hat másik fajtát… Nevezetes, hogy jelenleg egyikük sem található élve. Valószínűleg az erdők teljes kipusztulása okozta a kihalásukat… ami az utolsó század kezdetén ment végbe.”
Darwin érdeklődését felkeltette a téma, és utánajárt, hogy miként tették tönkre a sziget élővilágát: „Rendkívül érdekes azoknak az átalakulásoknak a története – a Beatson tábornok leírásában -, melyeken a Longwood- és Deadwood-fennsíkok átmentek. 1716-ban még sok fa volt, de 1724-ben a régi fák többnyire kidőltek, s mivel a kecskéket és disznókat szabadon engedték csatangolni, a fiatal fák mind kipusztultak…”
A pusztulás drámai, és jórészt visszafordíthatatlannak bizonyult, mert számos faj végleg kihalt: „Annak a felületnek a nagyságát, amit régebben erdő borított, nem kevesebb mint 2000 acre-re teszik [egy acre=0,4 hektár]; most meg alig akad itt egyetlen fa is… Az a tény, hogy a kecskék és disznók a kikelő fiatal fákat mind elpusztították, és hogy az idők folyamán az öregebbek, melyek az állatok támadásaitól védve voltak, a kortól pusztultak el, teljesen bizonyítottnak látszik.
A kecskéket 1502-ben hozták be; nyolcvanhat év múlva… már nagyon elszaporodtak. Több mint egy század múlva, 1731-ben… a baj már teljes és jóvátehetetlen volt. Nagyon érdekes, hogy az állatoknak Szent Ilonára való érkezése nem változtatta meg a sziget általános képét, csak 220 év eltelte után: ugyanis 1502-ben hozták be a kecskéket, s 1724-ben mondják, a legtöbb „öreg fa kidőlt”. Alig lehet kétséges, hogy a növényzetnek ez a nagymértékű megváltozása nemcsak a szárazföldi csigákat érintette, melyek közül emiatt nyolc faj kihalt, hanem a rovarok nagy részét is.”
Kun András
Forrás: Darwin, C. Egy természettudós utazásai a föld körül. Kossuth Könyvkiadó, 1996. 169-170. oldal
