Környezetbarát szennyvízkezelés és –hasznosítás 5. Komposzt toalettek – Az alapok

A komposzt toalettek ökológiai jelentősége már csak azért is vitathatatlan, mert hozzájárulnak egy hulladék nélküli társadalom megteremtéséhez, és egy olyan holisztikus szemléletmód kialakításához, amely a dolgokat összefüggéseiben látja, így megoldást kínál a több területet érintő problémák egységes kezelésére.

 

A vízgazdálkodás fenntartható szemléletű megközelítése alapvető jelentőségű kérdés. Az egyénnek a technika fejlődése, illetve a hagyományosnak tartott módszerek alkalmazása révén ma már lehetősége nyílik arra, hogy választásával jó irányba befolyásolja saját és a jövő generációk életkörülményeit és kilátásait. Szerencsére gyakran derül ki, hogy az átállás nemcsak ökológiai szempontból, de a praktikum és a pénztárca irányából megközelítve is egyértelműen előnyös. Ez maradéktalanul igaz az ideális vízhasználati rendszert bemutató sorozatunk újabb elemére, a komposztáló toalettekre is.

Bár mostani témánk a mindennapi élet azon területéhez tartozik, amiről beszélni sem nagyon szokás, remélhetőleg sikerül rávilágítanunk arra, hogy alapvetően érdekes, környezeti szempontból pedig megkerülhetetlen témáról van szó. Egy olyan területről beszélünk, ahol a mai napig is nagyon sok téveszme él még „szakértői” körökben is.

 

 

Az elnevezések

A szakirodalmat kutatva nagyon sok kifejezéssel találkozunk. A vízöblítés nélküli vagy száraz toalettek kapcsán olvashatunk hagyományos árnyékszékről (a száraz toalettek első nemzedékéről), továbbá komposzt(áló) toalettről, humusz toalettről (HC), bio toalettről, és alomszékről is. Továbbá ott vannak a komposztáló toalettek különböző típusai, mint például a Clivus Multrum, compact composter (CC), precomposter (PR), egy- és kétaknás árnyékszékek, stb.
A  közös ezekben a megoldásokban az, hogy működésük során nem használnak vizet. Egyébként, ha már itt tartunk, a toalett szó helyett sokszor használjuk – én is megszokásból vagy a szóismétlést kiküszöbölendő – a vécé/WC kifejezést is, ami nem a legmegfelelőbb, lévén, hogy az angol vízöblítéses vécé, vagyis water-closet rövidítéséről van szó.

 

Egy kis toalett történelem
(Országh József: Vécé nélkül, avagy miért használjunk száraz toalettet? c. írása alapján)

Több mint száz évig úgy állították be a vízöblítéses vécét, mint a közegészség és a higiénia egyik legjelentősebb vívmányát…” (Országh József) Ja, hogy ez mégsem lenne így?! Az Országh József nyugalmazott egyetemi tanár, a vízönellátó rendszer (fenntartható vízgazdálkodás) népszerűsítője tollából közel két éve megjelent írás jól felvezeti a témát, igen élvezetesen bemutatva gondolkodásunk téves fejlődését az emberi ürülék kezelésével kapcsolatosan. A szerző talán legsokatmondóbb megállapítása a következő: „Az angol vécé így lett a „mindent a szemétládába”, a „mindent a szennyvízcsatornába” és az „eldobásra kész áruk” felelőtlen társadalmának előfutára.”

Hogy csak egy példát említsek, a vízöblítéses vécével kapcsolatban felmerülő legelső bírálatok középpontjában nem is a környezetszennyezés állt, hanem a fekáliából kivont nitrát és szerves trágya kereskedelmi értéke. A vízöblítéses WC vagyonok elpazarlását jelentette a franciák szemében is, akik még a 19. század első felében is ragaszkodtak a városi latrinák anyagának ipari és mezőgazdasági feldolgozásához, és nagy emberi fekáliát feldolgozó üzemeket működtettek a nagyobb városok környékén. Érdekességként, amikor az angolok elvágták a Chilei nitrát tengeri útját a franciák előtt, Napóleon hadseregének puskaporát is részben a főváros környéki feldolgozó üzemek segítségével állították elő.
A történelem iránt érdeklődőknek mindenképpen figyelmébe ajánlom a cikket, mely a következő linkre kattintva érhető el:
zoldujsag.hu

 

 

A száraz toalettek első nemzedékét még nagyszüleink kert végi pottyantós árnyékszékei jelentették. A komposzt toalettek, vagyis a mai modern vízöblítés nélküli toalettek őstípusát, a Clivus Multrum-ot egy svéd orvos, Rikard Lingström alkotta meg 1939-ben. Sok stockholmihoz hasonlóan ő is családjával a főváros környéki tengerparti üdülőövezetbe költözött, és mivel a szennyvizet nem akarta a háza alatti öbölbe vezetni, mint ahogyan azt legtöbben tették, más megoldáson kezdett el gondolkodni. Ez vezetett el az első komposztáló toalett megalkotásához. E toalettek Skandináviában terjedtek el leginkább, ahol például több kisvárosban a helyi önkormányzat be is tiltotta a vízöblítéses vécé használatát. Európában egyébként Hollandiában és Németországban található a legtöbb ilyen berendezés.

 

Problémafelvetés, avagy mi a baj a hagyományos árnyékszékkel és a vízöblítéses vagy angol vécével?

A hagyományos árnyékszék alkalmazása több szempontból is kifogásolható. Amellett, hogy környezetvédelmi és higiéniai szempontból sem jelent jó megoldást, kényelmetlen és használata kellemetlen szagok keletkezésével jár együtt.
A pottyantós ’vécé’ esetében (annak hagyományos használatakor) a lebontás anaerob környezetben (vagyis oxigén nélkül) zajlik. A folyamat során az ürülék és a vizelet szerves nitrogén tartalmú vegyületeiből (pl. a karbamidból) többek között metángáz (CH4) és ammónia (NH3) keletkezik:
•    A vizeletben és fekáliában lévő enzimek a nitrogénben gazdag karbamidot hidrolizálják: (NH2)2CO + H2O → CO2 + 2 NH3 (A keletkező ammónia  az oka a kellemetlen szagoknak.)
•    Oxigén hiányában az ürülékben lévő szerves anyagok metánná (CH4) és szén-dioxiddá (CO2) alakulnak.

A levegővel érintkező ammónia végül igen mérgező nitrit és nitrát ionokká oxidálódik: NH3 + levegő/oxigén → NO2- + NO3-
Az árnyékszékből származó anyag – az ammónium nitrátban gazdag műtrágyához hasonlóan – bár növeli a hozamot, de szennyezi is a környezetet. Az ürülékben túlélő bélférgek petéi pedig a termelt növényekkel újra az emberbe kerülhetnek súlyosan veszélyeztetve ezzel egészségét.

 

Az angol WC bírálata

Országh Józsefet idézve, tudományos körökben kialakult az a helytelen felfogás, miszerint „minél jobban tisztítjuk a szennyvizet, annál jobban kíméljük a környezetet”. Ahelyett, hogy a folyók szennyezését észlelve a szakemberek megvizsgálták volna annak lehetőségét, hogy milyen módon előzhető meg a szennyezés, az a nézet vált általánosan elfogadottá, hogy a folyók károsodását a szennyvíz tisztításával kell megelőzni. Mi is a probléma ezzel, illetve a vízöblítéses WC-k használatával?
•    Rengeteg vizet (ivóvizet!) pazarolnak: az alkalmankénti több liternyi víz leöblítésével éves szinten személyenként akár 15 m3 ivóvizet is lehúzhatunk a vécén. Egy városi család által felhasznált ivóvíz átlag 25-30%-át használja el erre a célra.
•    A WC jelentősen szennyezi a vízkészletet (a folyókat és a felszín alatti vízkészletet egyaránt): a víz az ürüléket eredeti tömegének több mint 50-szeresére hígítja, ami feketevíznek számít. A több kilogrammnyi (átlag 6 kg/fő/év) szerves nitrogén több mint 4-szeres mennyiségű (átlag 26 kg/fő/év) nitrát szennyezéssé alakul a hagyományos víztisztítás során.
A szennyvízcsatorna levegőszegény közegében a tisztítás során az ammónium nitráttá alakul. Ennek a nitrátnak a 90%-a a tisztítási iszapban marad, melynek mezőgazdasági értékesítésekor, a környezetbe visszajutva a földalatti vízkészletet szennyezi. (Egyébként ez a szennyvíziszap a bakteriológiai eredetű szennyezés mellett jelentős mértékben tartalmaz nehézfémeket és vegyszereket is, ami megkérdőjelezi annak újrahasznosítását.)
A víztisztító állomásokon működő nitrát-elvonó berendezések a fennmaradó 10% nitrát felét nitrogén gázra redukálják, a másik fele viszont a tisztított vízzel a folyókba jutva eutrofizációt okoz, „megfojtva” ezzel a vizek élővilágát.
•    Amellett, hogy víztisztítás során a fekáliában lévő értékes nitrogén vegyületekből nitrát szennyezést csinálunk, az egyik legnagyobb környezeti ártalom a vízbe vezetett értékes szerves anyagoknak az élővilág nagy körfolyamataiból való kivonása, ami által az értékes vegyületek többé nem vehetnek részt a humuszképződés folyamatában.
•    A szennyvíztisztítás igen költséges folyamat. Drága a tisztítóművek megépítése és üzemeltetése, és a szennyvízhálózat kiépítése is. A csatornarendszer kialakítása ráadásul csak sűrűn lakott területeken gazdaságos, márpedig kis népsűrűségű területeken is élnek emberek és keletkezik szennyvíz.

A fentiek alapján tehát igaz az a felvetés, miszerint a közületi víztisztítás környezetszennyezéssel jár. Sőt úgy tűnik, minél hatásosabban tisztítjuk a fekáliás vizet, annál jobban károsítjuk a környezetünket.
Norvég szakemberek 1996-os tanulmányukban összehasonlították a konvencionális közületi víztisztítást (csatorna + víztisztító állomás) a komposzt toalettek általános használata nyomán létrejött lehetőségekkel. Egészen pontosan a különböző szennyvízkezelési rendszerek árát, költségeit és környezetvédelmi hatásfokát (a berendezések által a környezetbe, főleg vizekben juttatott nitrogén és foszfor mennyiségét) vetették össze. A több évig tartó vizsgálat eredményeként kiderült, hogy a komposzt toalettek anyagának a szelektív begyűjtése, komposzttá alakítása, és a háztartások szürkevizének a helyi, egyéni kezelése tízszeres hatékonyságú (vagyis tízszer kevesebb nitrogént és foszfort juttatnak a környezetbe) és fele annyiba kerül, mint a hagyományos közületi szennyvízkezelés.

 

Folytatjuk!

 

– Hári Beáta –
Öko-völgy Alapítvány

 

Az autonóm vízellátásról és nádgyökérzónás szennyvíztisztításról külön fejezet foglalkozik a Beszélgetések az önellátásról című könyvünkben. További információkért katt ide

[gravityform id=”3″ name=”Kérjük, véleményezze ingyenes online kurzusunkat!
Visszajelzését figyelembe vesszük a folytatáshoz. „]