A szalmabála építkezés (3. befejező rész) – Szobrászkodás a szalmával

A bálák nyírása és formázása A vakolás előtt ajánlatos a bálák megnyírása, ami ugyanakkor megelégedéssel is tölt majd el bennünket, mert a különálló szalmaszálakat, a bálák közötti „lépcsős” részeket, az egyenetlen nyalábok barázdáit levágva a vakolás elvégzése sokkal könnyebb és gazdaságosabb lesz, ami egyben simábbá, egyenletesebbé is teszi a végeredményt.

Read more
Növényalkalmazás a klímaváltozás idején (6.) – Távol-keleti ikertűs fenyők

Bede-Fazekas Ákos okleveles tájrendező- és kertépítőmérnök, korábbi szakdolgozónk, a Szép Kertek című folyóirat számára írott cikksorozatában a megelőzés helyett az alkalmazkodásra helyezi a hangsúlyt. A cikksorozat előző részeiben a jegenyefenyőkről, az észak-amerikai ciprusokról, valamint az óvilági tölgyekről esett szó, a mostani cikkében pedig folytatja az ikertűs fenyőkről megkezdett írását.

Read more
Adód civil 1%-a

Adód 1%-át kérjük, ajánld fel az  Öko-völgy Alapítvány tevékenységeinek támogatására! Adószámunk: 18786435-1-14 A beérkező felajánlások jelentős segítséget jelentenek nonprofit működésünk, elsősorban  oktatási, tapasztalat átadási tevékenységeink fenntartásához.

Read more
Isten is zöld?

A környezetvédelem református és Krisna-tudatos szemszögből. TV-műsor (55 perc 24 mp) Megtekinthető ide kattintva: ozonenetwork.hu

Read more
Az űrből nézve is csak egy Földünk van…

A 2012-es Élő Bolygó Jelentés nemcsak környezetünk egyre fokozódó romlását mutatja be, hanem azt is, hogy van lehetőségünk változtatni. Képesek lennénk egy olyan fenntartható jövőt építeni, amelyben a Föld 2050-re várható 9-10 milliárd lakójának is jut elég víz, élelem és energia. A jelentés kiemeli a szegény és gazdag országok közötti különbségeket.

Read more
Drámai klímaváltozás jöhet!

Több aszályra és áradásra, a kártevők és az extrém időjárási események elszaporodására számíthat a bolygó az évszázad közepétől. A nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó agytröszt, a Római Klub most közölte friss jelentését.

Read more
A szalmabála építkezés (2. rész) – Szobrászkodás a szalmával

A bálák újrakötözése Ott, ahol véget ér a fal, illetve az ajtók és ablakok mellett általában csak fél bálára lesz szükségünk. Ezekre gyorsan szert tehetünk úgy, hogy elvágjuk a madzagot és elfelezzük a bálát, és utána külön megkötözzük a fél bálákat. Természetesen ügyeljünk arra, hogy a fél bálákat is olyan feszesen kössük meg, amennyire csak […]

Read more
Rajzpályázat: Válságból a valóságba

A Krisna-völgyi Srí Prahláda Általános Iskola a korábbi évek nagy sikert aratott rajzpályázataihoz hasonlóan idén is pályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek. A mostani országos pályázatukkal időutazásra invitálnak minden általános iskolást a válságból a valóságba. Az a feladat, hogy a gyermekek képzeljék el azt a helyzetet, amikor teljesen elfogy a Föld kőolaj- és a földgázkészlete… A […]

Read more
A szalmabála építkezés (1. rész)

A szalmabála építkezést először az Egyesült Amerikai Államokban fejlesztették ki az 1800-as években, és kijelenthetjük, most egy olyan építkezési technikáról lesz szó, ami egyre népszerűbb kezd lenni manapság. A szalmával való építés könnyű, olcsó és egyben szórakoztató is. Ugyanakkor kiváló módszer, hogy energiatakarékos épületet húzzunk fel.

Read more
Óriás evőpálcika 1 percen belül

A letölthető kisfilm egy elképesztő gépezetet mutat be, működés közben. Sohasem láttam még ehhez foghatót. Megrázó, ahogy „óriás evőpálcikákat” gyárt szinte pillanatok alatt egy fából! Hála a technológiának, tényleg sok kényelemben lehet részünk manapság. Persze nem feledkezhetünk meg az érem másik oldaláról sem…

Read more