meggy – Válasz olvasónk kérdésére –

„Ma meggyet főztem be cukor nélkül a Beszélgetések az önellátásról című könyvük 1. kötetének 97.  oldalán írottak szerint. A magozott meggyet kiforrázott üvegekbe tettem, és nem tettem hozzá semmilyen folyadékot (csak nagyon kevés meggylevet, ami magozás közben keletkezett). Első kérdésem, hogy kell-e ebben a fázisban forró, vagy hideg vizet hozzá adni, hogy ellepje a meggyet?

A végeredményről küldtem ezt a fényképet:
P1010041

Látható, hogy képződött némi meggylé, és az üvegek kb. egy negyedet vesztettek a töltöttségükből, de a lé még mindig nem lepi el a meggyet. Az lenne még a kérdésem, hogy ez így elég tartós lesz-e? Előre is köszönöm a választ!”

 

Válaszok:
„A módszert helyesen követte, de a magozott meggyel színültig kell tölteni az üveget, és többször meg is kell tömöríteni kézzel, óvatosan, akkor nem esik majd ennyire össze. Valamennyi légréteg akkor is képződik, de csak 1-2 ujjnyi. A saját levén kívül nem kell hozzáadni sem felöntőlevet, sem vizet. Ha néhány szem meggy a befőzés után kiáll a levéből, az nem befolyásolja a tárolhatóságot. Nekem is szokott lenni a spájzban 3 éves meggyem, tökéletes állapotban.
A küldött képen lévő meggybefőttek is el fognak állni (ha megvolt a min. 7 perces vizes dunsztolás), de lehet, hogy csak 1-2 évig, másrészt nem túl helytakarékos a megoldás.
Fekete ribizlinél is ilyen eredmény szokott adódni, mivel azt nem lehet tömöríteni, csak színültig tenni az üveget. Az sem szokott megromlani (ugyancsak voltak már belőle belőle 3 éves befőttjeim).

Sok sikert a következő befőzéshez is!

Üdvözlettel: Pártha dász, Krisna-völgy”

 

 

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük