A nagymagvútiszafák többsége eredeti élőhelyén kis-, vagy közepes termetű fa, hazánkban inkább bokorfákká fejlődnek. Fiatalon fagyérzékenyek lehetnek, de megfelelő környezetben a bemutatott fajok mindegyike biztonságban telepíthető. Hazánkban főként a nemzetség leginkább fagytűrő faja, a Japán- (Torreya nucifera), továbbá a Kaliforniai nagymagvútiszafa (T. californica) ismert. Utóbbinak szép, idős példánya látható a Folly Arborétumban. E két faj magját hazájukban étkezési célra hasznosítják.
Bede-Fazekas Ákos okleveles tájrendező- és kertépítőmérnök, korábbi szakdolgozónk folytatja a Szép Kertek című folyóirat számára írott cikksorozatát. A sorozat előző részeiben a jegenyefenyőkről, az észak-amerikai ciprusokról, az óvilági tölgyekről, valamint az ikertűs fenyőkről esett szó (utóbbi cikkek ide [Amerikai ikertűs fenyők], ide [Távol keleti ikertűs fenyők] és ide [Mediterrán ikertűs fenyők] kattintva olvashatók).
A nagymagvútiszafák levele, hajtása és habitusa is nagyon hasonlít a tiszafáéhoz. A felsorolt fajok között kakukktojás a Torreya jackii, mely hosszú, csüngő tűivel szubtrópusi hangulatot kelt. A nagymagvútiszafáknak nincs különösebb környezeti igénye, ugyan a jó vízgazdálkodású, mélyrétegű talajt és – különösen a Torreya californica példányok – a párás környezetet meghálálják. A felsorolt fajok sötét, örökzöld lombjukkal inkább háttérképzőként alkalmazhatók, szabad térállásban túl unalmasak (a csüngő levelű Torreya jackii kivételével) és szélnek, hidegnek, száraz levegőnek jobban ki vannak téve.
1. Fiatal Torreya jackii példány Budakeszin (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)
A kerítés vagy házfal mellé bátran telepíthetjük őket, és érdemes lassan növő vagy kis termetű, üde színfoltot adó virágos cserjéket, évelőket ültetni eléjük. Vörösre érő vesszőjük télen nagyon mutatós, melyet érdemes láttatni, ezért a növénykompozíció megtervezésénél a méretekre és növekedési erélyre különösen figyeljünk. A nagymagvútiszafákat jelenleg nehéz hazánkban beszerezni, és az átlagos kerttulajdonos számára a tiszafákhoz képest egyetlen előnyük, hogy nem erősen mérgezőek. Ezért csak olyan kertben tervezzünk velük, ahol a tulajdonos szeme (és pénztárcája) a Torreya-kra nyitott…
A nagymagvútiszafák (vagy muskotályfenyők) nemzetsége csak hat fajjal bír, a fajok elterjedési területe azonban távol esik egymástól. Szabályos ágrendszerű, közepes vagy kis termetű örökzöld fák, hazánkban inkább bokorfák. Változatos hosszúságú tűleveleik átellenes állásúak, vékonyak, nyélbe keskenyedők és szálkás hegyben végződők. Egy- vagy kétlakiak, levélhónalji tobozvirágzatukból első évben előmag fejlődik, mely csak a második évben érik meg. Első ránézésre kísértetiesen hasonlítanak a jól ismert közönséges tiszafára (Taxus baccata), azonban az erősen gyantás szövetű arillusz a magot teljesen beborítja, nem úgy, mint a tiszafa esetében. A nemzetség tudományos nevét Dr. John Torrey amerikai botanikusról kapta.
A hazai kertépítés számára már ismert fontosabb nagymagvútiszafák:
Hazánkban a nagymagvútiszafák kevéssé ismertek, kereskedelmi forgalomban alig találkozunk velük, inkább csak arborétumokban lelhető fel egy-két szép példányuk.
Torreya californica
(kaliforniai nagymagvútiszafa)
Kaliforniában él elszórtan (mint ahogy tudományos és magyar neve is mutatja), hegyi folyók mentén, védett, nedves völgyekben. Akár 2000 m magasságig is felkúszik. A legmagasabbra (hazájában 30 m) megnövő nagymagvútiszafa, nálunk inkább csak 3-6 m-es, szabálytalan ágrendszerű, többtörzsű fácska. A floridai nagymagvútiszafától (Torreya taxifolia) nagyobb magja, hosszabb, zsályához hasonló szagú tűje különbözteti meg (a floridai faj levele édeskésen narancsos illatú). Kérge fakó szürkésvörös, viszonylag szabályosan bordázott. A fésűszerűen álló, 3-8 cm-es tűi egyenesek, fényeszöldek, szúrós hegybe keskenyedők. Kétéves vesszői vörösbarnák. Kétlaki faj, ehető magja a második évben érik. Húsos, kezdetben zöld, majd lilásbarna, sávozott magköpeny veszi körül, ránézésre csonthéjas termésnek hihetjük. Magját csak akkor fogyasszuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy nem tévesztjük össze az erősen mérgező tiszafa magjával! Az indiánok fájából íjat készítettek, magját fogyasztották.
2. A Folly Arborétum egyik büszkesége, az idős és impozáns Torreya californica akármekkorává is nő, csak egy termetes cserje marad. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)
Torreya grandis
(kelet-kínai nagymagvútiszafa)
A Kelet-kínai-tengertől Hunanig terjed, nyugatabbra felváltja a nyugat-kínai nagymagvútiszafa (Torreya fargesii). 1400 méteres magasságig kúszik fel a hegyekbe. Gyakran több törzset nevel és eredeti élőhelyén, az erősen záródó szubtrópusi erdőkben általában alsóbb lombkoronaszintre szorul. Ennek ellenére tudományos neve nagyot, mutatósat jelent, és magyarul is szokták óriás nagymagvútiszafának nevezni. Valóban, szabad állásban magasra nőhet, akár 25 m-es fává cseperedhet, igaz, törzse ekkor is hamar több főágra válik. Szürkésbarna kérge bordázott, koronája lekerekített. Hajtásai zöldek, 1-4 cm-es tűi fésűszerűen síkba hajlók. Kezdetben zöld, majd barnára érő, 2-4 cm-es arilluszos magjai tojásdadok, a csúcsuk felé szélesedők.
3. Torreya grandis hajtása. A fénykép decemberben, Budakeszin készült. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)
Torreya jackii
(csüngőtűs nagymagvútiszafa)
John George Jack kanadai dendrológusról kapta tudományos nevét e faj, mely Délkelet-Kínában honos 400-1000 m-es magasságban. Élőhelyének csökkenése mind inkább veszélyezteti. Jellemzően délies kitettségű, gyorsan felmelegedő hegyoldalakon fordul elő, ahol rövid törzsű kis (12 m) fává, vagy inkább bokorfává fejlődik. Zöld hajtásai később vörösbarnára érnek, hosszú (4-9 cm) tűi ívesen a tengely alá hajlanak, innen a faj magyar neve. Faanyaga és lombja is erősen illatos. Hamvaszöldből barnára érő, 2-3 cm-es magjai a végükön röviden kicsúcsosodók. Nagyon érdekes, hogy legközelebbi rokona nem valamely távol-keleti nagymagvútiszafa, hanem a kaliforniai faj, továbbá jónéhány hasonlóságot mutat a hosszúlevelű áltiszafával (Cephalotaxus fortunei) is. Fáját szerszámok és kézműves munkák készítéséhez használják.
Torreya nucifera
(japán nagymagvútiszafa)
Japában és Dél-Koreában él, ahol nagyobb (10-25 m) fává megnőhet. Kérge kaliforniai testvérénél sötétebb vörös, szabálytalanabbul repedezett. Zöld hajtásai a harmadik évre élénk vörösbarnára érnek. Tűi rövidek (1-3 cm), fényes zöldek, fésűszerűen kihajlók, megtörve gyantás narancsillatúak. Nem teljesen kétlaki, a porzós példányokon is találunk néhány termős virágzatot, és fordítva. Jellemzően csoportosan állnak 2-3 cm-es, arilluszos magjai. A mag kissé gyantás ízű, de ehető, olajat is préselnek belőle, a magköpeny zöldből barnára érik, narancsos illatú. Tudományos nevének jelentése: diószerű magot termő. A Honshu-hegységben honos az alacsony, kúszó törzsű bokorfa változata (var. radicans), másik változata (var. igaensis) pedig kisebb magot és rövidebb tűket fejleszt. A japán nagymagvútiszafa időtálló, kemény és aranylóan fényes faanyagát korábban bútorok, vödrök és a japán go-játék készítéséhez használták, de a fajt időközben védetté nyilvánították, így a faanyag ára az egekbe szökött (ezért ma már kaurifenyő (Agathis) és luc (Picea) fáját használják e célból).
4. A Torreya nucifera vesszője gyönyörűen színeződik. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)
További javasolt fajok
Torreya taxifolia (floridai nagymagvútiszafa)
– Bede-Fazekas Ákos –
