Idény nyáron ismét Krisna-hívőkből álló csoport indul 10 napos, gyalogos zarándoklatra Budapestről. A főként fiatalokból álló csoport minden településen fákat ültet majd, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás csökkentésének fontosságára és az egyén felelősségére.
Az évek óta megrendezett, Lépni kell! címet viselő esemény idén Székesfehérvárt követően a Velencei-tó nagyobb nyaralóhelyeit, majd a Balaton körüli falvakat és városokat érinti.
A tradíció eredetileg Indiából származik, az ott élők elsősorban vallási célzattal vettek részt gyalogosan vagy ökrös szekérrel tett zarándoklatokon (pada-yatra), de nem egyszer prominens politikusok vagy tanítók is vállaltak gyalogos utazást azzal a céllal, hogy szorosabb kapcsolatba tudjanak kerülni a társadalom különböző csoportjaival, tudják őket személyesen oktatni az életüket érintő témákról, vagy ösztönözni őket az együttműködésre.
A magyarországi akció során a zarándok csapat tagjai gyaloglásukkal szeretnék ráirányítani a figyelmet a Földünk megóvásának sürgető szükségszerűségére és ehhez kapcsolódva az erőszakmentes, természetes életmódra, valamint e kettő elengedhetetlen előfeltételére, a lelki tudatosság fejlesztésének fontosságára. Olyan emberi értékeket szeretnének felmutatni, amelyekre mindenkinek szüksége van, függetlenül a vallásától, a világnézeti hovatartozásától.
Manapság már tudósok, civil aktivisták, vallási vezetők sora hangsúlyozza, hogy a modern, mértéktelen fogyasztáson és kizsákmányoláson alapuló társadalmi rendszer hosszú távon nem fenntartható, a világ eljutott arra a pontra, amikor a változás elengedhetetlen!
Az idei gyaloglás mottója ezért, „Úton a változás felé!” lett.
Útjuk során – amelyet az első három napban egy Krisna-völgyi ökrös szekér kísér – a szerzetesek eljuttatják az érintett települések lakosaihoz a program üzenetét hordozó kiadványokat, szóróanyagokat, valamint igyekeznek felhívni az állampolgárok figyelmét India ősi szentírásának örökérvényű tanítására, az erőszakmentességre, valamint a lelki tudatosság fejlesztésének fontosságára, mert ezeknek a figyelmen kívül hagyása okoz oly sok gondot napjainkban. A zarándoklat résztvevői pozitív alternatívát kínálva, szeretnék a gyakorlatban is bemutatni, hogy az egyszerű élet és emelkedett gondolkodás gyakorlása, az erőszakmentes, tudatos életmód, és egy ősi meditáció a Hare Krisna mantra éneklésének gyakorlása, egy fenntartható és boldog élet alternatíváját jelenti mindenki számára. A gyalogos menet első 5 napjában egy Indiából érkezett tanító, Aszita-krisna Szvámí is a csoporttal tart, aki megosztja saját tapasztalatait az érdeklődőkkel.
Az idei évben először, a szerzetesek a meglátogatott települések mindegyikén egy fát fognak elültetni helyi civilekkel, fiatalokkal közösen, ezzel is ráirányítva a figyelmet a Föld és lakói megóvásának kötelezettségére.
A zarándokok végig énekléssel, tánccal kísérik útjukat. A különleges indiai hangszereket és dallamokat, a szép keleti öltözékeket, színes szárikat mindenhol nagy érdeklődéssel csodálják, és a mintegy 25-30 fős, együtt éneklő, színes és vidám gyalogos menetet nagy örömmel fogadják a helyi lakosok és a turisták egyaránt.
Helyszínek és időpontok:
július 25. Székesfehérvár
július 26. Velencei tó – Gárdony, Agárd
július 27. délelőtt Székesfehérvár, délután: Balatonfüred
július 28. Siófok
július 29. Várpalota, Veszprém
július 30. Keszthely
július 31. Fonyód, Balatonboglár, Balatonmáriafürdő
augusztus 1, Hévíz, Zalaegerszeg
augusztus 2. Nagykanizsa, Keszthely
augusztus 3. Tapolca
augusztus 4. Programzárás
A szervezők minden kedves érdeklődőt hívnak, hogy ha egyetértenek a zarándoklat céljaival, akkor – akár csak pár órára vagy pár napra – kapcsolódjanak be a gyaloglásba és a faültetésekbe, vagy támogassák a menetet egy facsemete, egy zarándok-póló megvásárlásával, finanszírozásával.
További információ: Somogyi Tibor 30/5024889
Somogyiné Simon Viola 20/550-5791
(forrás: krisna.hu)