100Most induló többrészes interjú-cikkünkben mutatjuk be az érdeklődők számára a zöld háztartás-vezetés alapját jelentő háziszerek elkészítését, a használat szempontjait és módjait.

Mindazok, akik idén is ellátogattak a Krisna-völgyi Búcsúba, illetve az Alapítványunk által szervezett V. Fenntarthatósági Konferenciára, minden bizonnyal találkoztak Hosszúné Marku Alexandrával (lelki nevén Csandra dévi dászival), illetve nagy népszerűségnek örvendő házikencéket bemutató standjával. Amikor egy kedves résztvevő a helyszínen a saját készítésű mosószappan receptjére kérdezett rá – és azért valljuk be, a szappankészítés nem tartozik a legegyszerűbb kotyvasztó tudományok közé –, akkor jutott eszembe, miért is ne osszuk meg szélesebb körben a receptúrát, illetve foglalkozzunk egy kicsit bővebben a témával…

– Bemutatkoznál néhány szóval az Öko-völgy Alapítvány honlapja olvasóinak?
– Hosszúné Marku Alexandra, (Csandra dévi dászi) vagyok. A természetes kozmetikumok, a gyógymódok mindig is érdekeltek, valószínűleg apukámtól örököltem ezt a dolgot, aki élete utolsó 15 évében maga is „vajákos” ember volt. Krisna-hívőként pedig a természetközeli életmód az életem velejárója lett, különösen, amikor Krisna-völgybe költöztem. Itt indultam el a természetes életmód néha kalandos, de mindenképpen érdekes és szép útján. Jelenleg két kislányommal és férjemmel élünk Somogyvámoson, Krisna-völgy szomszédságában.

 

DSCN5185

Csandra dévi dászi bemutatót tart az Öko-völgy Alapítvány rendezvényén…

 

– Említetted, hogy működik nálatok egy „Kotyvasztókör”. Mesélnél róla?
– A Kotyvasztókör ötlete évekkel ezelőtt megszületett, csak szunnyadó állapotban volt, de idén márciustól volt lehetőségünk el is indítani. Tagjai elsősorban olyan Krisna-hívőkből állnak, akik érdeklődnek a természet által felkínált egyszerűbb, egészségesebb megoldások iránt az élet minden területén, illetve maguk is így élnek. Egymást oktatjuk, tanítjuk, képezzük és lelkesítjük, és a közösen felhalmozott tudást pedig dokumentáljuk és örökítjük tovább.
Havonta egy alkalommal gyűlünk össze, és előre meghatározott témákról hallunk, egy –
a témában jártas – személytől, majd közösen készítünk valamit. Az idei év elsősorban a háztartásban használt anyagok és kozmetikumok körül forgott (szappanfőzés, mosószerkészítés, a kereskedelemben kapható szerek káros anyagai, kozmetikum a hűtőszekrényből stb.), illetve többféle háziszert készítettünk (napozószer, dezodor, ajakír). A jövő évi tervek között szerepelnek a házi gyógymódok, ehhez kapcsolható kencék, egészséges ételek (házisajt-félék, kovászos kenyér, egészséges tápláló gyermeknasik, stb.), de sok az olyan terület is, amiket még kutatunk, melyekkel kísérleteket tervezünk. Ilyenek például a természetes festékek, a hamulúg tágabb felhasználási területei.

– Korábban megkaptam tőled annak a használt olajból készült mosószappannak a receptjét, melyet az idei Fenntarthatósági Konferencia délutáni programja keretében is bemutattál. Nagyon jó hallani ilyen ökotudatos megoldásról, amikor is használt napraforgóolajból készíthetünk szappant. Milyen hozzávalókat részesítesz előnyben?
– Személy szerint szívesebben használok olyan alapanyagokat, amelyeket itthon is könnyen elérek, esetleg magam készítek. Például a növényi olajak közül előszeretettel használom azokat, amelyek növényeit itt a közelben Krisna-völgyben termesztik és az olajat is itt ütik ki. Ha helyben termelt olajhoz nem jutok hozzá, akkor is a magyarországi termékeket keresem. Bár olajat ütni még nem volt szerencsém, de saját magam is állítok elő otthon zsiradékot, a ghít, melyet egyszerű teavajból bárki könnyedén elkészíthet. A ghí nagyon finom és egészséges zsiradék, rendkívüli bőrápoló tulajdonsággal rendelkezik. Ezeken kívül azért mást is használok, például a shea- vagy a kókuszvajat is, melyet itthon nem tudnak előállítani.

– Amikor vásárolsz, honnan, milyen úton szerzed be az alapanyagokat?
– Főleg webáruházakból rendelek, mert sajnos a gyógyszertárak általában még nincsenek felkészülve a házi kotyvasztók igényeire, és sok dolgot nem adnak vagy nem adhatnak ki nagyobb mennyiségben. Viszont egyre több az erre szakosodott webáruház, mint például a cosmio.hu, a hazikence.hu, a naturkence.hu, a szappanfu.hu, stb.

– Milyen honlapokat ajánlanál még az olvasóknak? A Lukrécia kencéi internetes honlapot is említetted egy korábbi beszélgetés során…
– Igen, az egy nagyon jó honlap, széles recept-repertoárral. Innen származik az előbb említett napraforgó olajos szappan alapreceptje is. Nagyon szeretem még a creativicky-t is, ami azóta Házikence Tanodává változott, sok receptet és értékes információkat közölnek. Az antalvali.com is alapvető az érdeklődők számára. Rengeteg tudnivalóval a kozmetikumokról és mindenről, ami ma az egészséges életmód témában aktuális. És természetesen az okovolgy.hu-t sem hagynám ki a listáról, mint kötelező olvasmányt 🙂

– Milyen kozmetikumokat szoktál készíteni?
– A háztartásomban a mosogatószeren kívül csak saját magam által készített dolgokat használok. Persze, van néhány dolog, amit ajándékba kaptam és az összetétele alapján belefér a természetes kozmetikum kategóriába, de én magam az alapanyagokon kívül nem vásárolok kész terméket.

DSCN5188

 

– Vannak-e kedvenc receptjeid, tisztító- és tisztálkodó szereid, kozmetikumaid, amiket te magad kotyvasztasz?
– Igen. Például nagyon szeretem a vadgesztenyéből készített mosószert, melyet finom szálú kelmékhez és színes holmikhoz lehet használni. (A recept elolvasásához tekintsd meg korábbi cikkünket: katt ide.)
Most kísérletezem a vadgesztenyéből készült samponnal is, de még nincs meg a tuti recept. A házi mosógélemmel is elégedett vagyok. A fogkrém terén még nem találtam meg az igazit, de tovább keresek. Viszont a gyermekeimnek szánt fogkrémből sűrűn használok, az elég finomra sikerült. A kisebbik lányom a fogmosást úgy hívja ”fogkrémezés”, azt hiszem, ez jól szemlélteti, hogy inkább eszi, mint mossa vele a fogacskáit, de szerencsére, ez az alternatíva nem fogja őt mérgezni. Szappanból is többfélét készítettem és használok, általában elégedett vagyok velük. Szeretem a házi deot, illetve a csalános samponteát is, mely recepteket a barátnőimtől tanultam. Az új kedvenc a csokis-ghís ajakápoló, amivel a gyermekeim körében is nagy sikert arattam.

– Említetted, hogy a mostani mosószappanos recepted is módosított változat. Gyakran szoktál változtatni a kész receptúrán, és ha igen, miért?
– Kísérletező típus vagyok, nem szeretem a papírformát. Sokszor ez is a bajom, úgyhogy erőnek erejével kell rávennem magam, hogy pontosan kövessek egy-egy receptet. Ez néha balul sül el, de sokszor pedig éppen jól. Így voltam egy házi gyurma recepttel is, bár ott véletlenül számoltam el az eredeti mennyiséget, és az eredmény sokkal jobb lett, mint az eredeti. Azért is szeretek változtatni, mert mindenkinek más és más válik be. Szeretem érteni a receptek mögött az alapelveket, mi mire való, hogy aztán kedvemre tudjam azt helyettesíteni valamivel, ami jobb nekem, vagy ami éppen van az otthoni készletemben.

– Kezdőknek mit ajánlanál? Hogyan álljanak neki a saját készítmények előállításának? Vannak-e könnyebben elsajátítható kategóriák (például krém, sampon, stb.)? Merjenek-e módosítani a kész recepteken?
– Mindenféle kategóriában van kezdő és haladó szint is. Például a krémezést alapszinten megoldhatjuk úgy is, hogy a saját bőrünknek megfelelő növényi olajakat viszünk fel nedves kézzel a bőrünkre, hagyjuk kicsit állni, majd lemossuk a felesleges olajat és a maradékot egy törölközőbe töröljük.
Haladó szinten készíthetünk vizes és olajos emulziót, krémet, itt azonban már a tartósítással is foglalkoznunk kell, hiszen ami tartalmaz vizet, az könnyen romlik. Vagy kis mennyiséget készítünk és használunk el rövid időn belül, vagy használunk valamilyen természetes tartósítószert, de olyan megoldás is van, hogy az alapkrém nem tartalmaz vizes fázist, csak olajat, és a vizet a krémezéskor juttatjuk a bőrbe.
A hajmosás témájában is van egyszerűbb és haladóbb verzió. Például a szódabikarbónával készült sampontea egy kitűnő alternatíva kezdőknek is, később lehet sampont, samponszappant is készíteni.

unnamed

…és a Krisna-völgyi Búcsú Öko-völgy sátrában

 

A profik általában azt ajánlják, hogy kipróbált receptekkel dolgozzunk. Ennek csak előnye van. Nincs kudarcélmény, nincs pocsékolás, és jó érzés, hogy egy használható dolgot készítettünk. De azért némelyeknek az új kalandok kihívásai is adnak ilyen szintű boldogságot. Azt hiszem az emberek különböző személyisége ezen a téren is megmutatkozik. Ha nem veszi el a kudarcélmény a lelkesedést, hanem további kísérletezésre inspirál, akkor csak bátorítani tudok mindenkit arra, hogy merjen új dolgokat is csinálni, abból is lehet tanulni, nem is keveset.

Saját készítmények előállításánál jó, ha van otthon olyan alapkészletünk, amivel tudunk dolgozni. Nem kell bonyolult dolgokkal kezdeni, elég, ha tartunk otthon szódabikarbónát, mosószódát, ecetet, hidegen préselt növényi olajakat, méhviaszt, gyógynövényeket, illóolajakat, akkor már egy sor dolgot magunk is el tudunk készíteni belőlük.

– Te miért választod a házi kozmetikumok használatát a boltokban kapható akár márkás termékekkel szemben is?
– Rengeteg előnye van a saját készítésű kozmetikumoknak. Akárcsak a főzésben, ezen a téren is kifejezhetjük a szeretetünket, amikor valakinek személyesen készítünk valamit. Bárki könnyedén el tudja készíteni őket, és a hozzávalók is viszonylag könnyen elérhetőek, sokszor a helyi szupermarketekben is beszerezhetőek. Az elkészítésük általában nem igényel bonyolult eljárásokat, továbbá tudjuk, mi van benne, és nem kell számolnunk a kereskedelmi forgalomban kapható kozmetikumok káros anyagai által okozott allergiás reakciókkal. További előnyük, hogy személyre szóló dolgokat készíthetünk magunknak, szeretteinknek egyaránt, ismerve a bőrünk igényeit. A készen kapható natúr kozmetikumoknál lényegesebben olcsóbban tudjuk előállítani őket, hisz nincsen rajtuk többek között annyiféle kereskedelmi árrés. Utoljára, és nem utolsósorban, a kotyvasztás élménye és sikere, ami számomra az egyik legfontosabb tényező. Hátrányuk, hogy természetes anyagok lévén, gyorsan romlanak. Ha tudjuk, hogyan készítsük el őket úgy, hogy romlandó dolgok ne legyenek az alapreceptben, vagy egy-két természetes tartósítószerrel kicsit meghosszabbítjuk az eltarthatóságukat, és a lejárati időn belül el is használjuk őket, akkor nincs ezzel sem probléma.

Az interjú folytatásaként hamarosan újra jelentkezünk, hogy ismertessük a többször említett mosószappan receptjét, illetve betekintést adjunk a szappankészítés világába.   

– Hári Beáta –
Öko-völgy Alapítvány

A zöld háztartásról, a háziszerek készítéséről és alkalmazásának lehetőségeiről számos további információ olvasható „Beszélgetések az önellátásról” című kiadványunkban. A könyv ismertetése ide kattintva olvasható.

 

One thought to “Háziszerek készítése és használata”

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük