Egy XIX. századi természettudós az Alföld éghajlatának változásáról

Anton Kerner von Marilaun osztrák botanikus 1863-ban világosan leírta, hogy a Kárpát-medence belső régióiban végzett nagyarányú természetátalakító tevékenység az éghajlatot, a regionális klímát is meg fogja változtatni. Jóslatai szinte maradéktalanul teljesültek. Írását az is értékessé teszi, hogy javaslatokat fogalmazott meg a káros hatás mérséklésére.

Így vezette be a téma tárgyalását: „Ha ezt az óriási vállalkozást [a Magyar Alföldön a Kerner idejében folyó lecsapolási munkálatokat] közelebbről megvizsgáljuk, felvetődik a kérdés, hogy a táj természeti viszonyaiba történő ilyen hatalmas beavatkozásnak milyen visszahatása lesz az éghajlatra és a növényvilágra. Ez a kérdés elég érdekes ahhoz, hogy kicsit elidőzzünk mellette.” [kiemelés az eredeti szövegben]

Az ezt követő hosszú és részletes leírásából most csak néhány fontosabb részletet emelhetünk ki.
„…A meteorológiai és botanikai kutatások eredményeiből már adódik a válasz a fent feltett kérdésre: milyen módon fog visszahatni a mocsarak lecsapolása az éghajlatra és a növényvilágra a magyar síkságon?
Elsősorban a hőmérséklet-különbségek növekedése fog érzékelhetővé válni. Hasonlóan, ahogy tenger a partvidéke éghajlatára, ahogy a Bodeni-tó és a többi svájci tó a körülöttük fekvő vidékére, úgy hat enyhítőleg a magyar mocsárvidék víztömege az Alföld klímájára, és csökkenti a nyári meleg és a téli hideg közötti különbséget. Ha azonban ezt az enyhülést hozó elemet megszüntetik, úgy a kiszáradt föld és a felette lévő légréteg hamarabb felmelegszik és hamarabb lehűl, mint ahogy ez a mocsárvidéken történt, és a vegetáció gyorsabban fog kifejlődni [vagyis hamarabb érkezik el a tavasz, és rövidebb idő alatt virágoznak el a növények], s a késői fagyoknak jobban ki lesz téve, mint eddig, amikor a víztömeg a hőmérséklet szélsőségeit enyhítette.” [kiemelés az eredeti szövegben]

Később így folytatta: „…A nyár derekának a szárazsága nemcsak hamarább fog beállni, hanem az az időszak is szűkebb határok közé kerül, mely az éves vegetációs tevékenység számára szükséges, és jelentősebb lesz a nyári hőség emelkedése is… ha az egész víztömeg vízfelületét, amely párologtatásával csökkenti a nyár hevét, kisebbre szabják, és a vidékről gyorsabban fogják elvezetni a vizet, a nyár heve és szárazsága az elviselhetetlenség határáig fog fokozódni.
A nyári meleg emelkedését talán egy más vidéken, mint pl. egy hideg, nedves vidéken jótevő éghajlatváltozásként üdvözölhetnénk, a magyar kontinentális Alföldön azonban, ahol egyidejűleg a csapadék csökkenése és a nyári szárazság emelkedése várható, ezt csak az éghajlat hátrányos változásának tekinthetjük.”

Ezt követően Kerner pontról-pontra levezette, hogy a lecsapolások következtében miképpen csökken majd a párolgás, és ez – az erőteljes felszálló légáramlatok következtében – milyen módon csökkenti a csapadék mennyiségét, illetve változtatja meg annak tér- és időbeli eloszlását. A káros hatások mérséklése véleménye szerint a víztárolók építésével, az árhullámok idején érkező víztömegek helyben tartásával és az erdősítésekkel lehetséges.
Kerner ez utóbbi véleményével is megelőzte korát: éppen ezek a pontok azok, amelyeket a kései utókor – immár megkerülhetetlen szükségből – napjainkban igyekszik megvalósítani.

Közreadja: Kun András

Forrás: Anton Kerner Das Pflanzenleben der Donaulander (A Duna-menti országok növényvilága), 10. fejezet: A mocsarak lecsapolása. Az mű 1863-ban Innsbruckban jelent meg először. A fent idézett részletek a magyar fordításból származnak: Erdészettörténeti Közlemények LXII. Budapest, 2004. 63-65. oldal