2019. szept. 21-én (szombaton) tartjuk a Házi kenyérsütés tanfolyamunkat, melyen teljes kiőrlésű lisztekből fogunk hazai és keleti kenyérféléket közösen készíteni.
2019. szept. 21-én (szombaton) tartjuk a Házi kenyérsütés tanfolyamunkat, melyen teljes kiőrlésű lisztekből fogunk hazai és keleti kenyérféléket közösen készíteni.
A tudósok szerint már nem elég, ha az emberiség jelentősen lecsökkenti az ipar- illetve a közlekedés által a légkörbe eregetett szén-dioxid mennyiségét: a globális klímaváltozás elkerüléséhez az étrend alapvető megváltoztatására, és a növényi alapú ételek arányának fokozására van szükség.
2019. szept. 14-én (szombaton) Nemezelés tanfolyamot tartunk!
Krisna-völgyben az idén elkezdtünk lépéseket tenni a saját ruházat előállítására.
2019 őszétől újabb tanfolyamokkal bővítjük a korábbi népszerű témáinkat!
Svédországban már 99%-ban megvalósult a „hulladék-mentesség”, ami azt jelenti, hogy a svédek már nem termelnek fölösleges szemetet.
Az idei Krisna-völgyi Búcsúban (július 19-21.) is lesz Öko-porta, idéntől Fonás-szövés workshop, valamint Őskohász bemutató is!
Idény nyáron ismét Krisna-hívőkből álló csoport indul 10 napos, gyalogos zarándoklatra Budapestről. A főként fiatalokból álló csoport minden településen fákat ültet majd, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás csökkentésének fontosságára és az egyén felelősségére.
Idén a Nyári Élőfalu Találkozó Magfalván volt, ami Monortól nem messze, Gomba nevű község mellett található.
Szeretettel meghívunk benneteket 2019. július 15-én, hétfőn, 17:30 és 20:00 óra között a Govinda Klubban megrendezésre kerülő Örömteli vezetés (Joyful Leadership) pályázat rendezvényére a fiatalok és fiatalokat segítő személyek innovatív tanulási programjának kidolgozására irányuló nemzetközi projekt részeként.